FIESZTA 2019

 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály Ifjúsági Csoportja a Szakosztály utánpótlás-gondozási feladatainak keretében, idén a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjával közösen megrendezi HATODIK FIESZTA rendezvényét egészségügyi szervezők, egészségügyi mérnökök, egészségügy felé orientálódó mérnökinformatikusok és további, egészségügyi informatika tudományterülete iránt érdeklődő felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára.

A rendezvény célja, hogy az egészségügyi informatika területén képzésben részt vevő hallgatók információhoz jussanak a képzési terület aktualitásairól, a tudományterület kihívásáról, a munkaerőpiac szakterülettel kapcsolatos igényeiről. Az előadások keretében tájékozódhatnak az aktuális innovációkról, az egyes képzőhelyeken végzett munkákról. Kapcsolatba léphetnek a megjelent piaci szereplőkkel és ellátó helyek képviselőivel gyakornoki programok, szakdolgozat témák és munkalehetőségekkel kapcsolatban.

fieszta 2019

 Bármilyen kérdés esetén várjuk jelentkezésedet az alábbi elérhetőségen:

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Friss hírekért, érdekességekért csatlakozz hozzánk Facebook-on!

square facebook 512

2019. november 7. (csütörtök)

FIESZTA program

Coming soon!

Helyszínek

 A rendezvény helyszíne:

Nokia Skypark

1083 Budapest, Bókay János u. 36-42.

 Programzárás és afterparty:

A Grund

1082 Budapest, Nagytemplom utca 30.

Támogatóink

Együttműködő partnereink