Rólunk írták

I. Fiatal Informatikus Egészségügyi Szervezők Találkozója

2014. december 3-án hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az első Fiatal Informatikus Egészségügyi Szervezők Találkozója (FIESZTA). A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szakosztály Ifjúsági Csoportja által közösen szervezett rendezvénynek a Semmelweis Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikája adott otthont. A rendezvény célja az volt, hogy a hazai egészségügyi informatikai képzésben részt vevő hallgatók tájékozódhassanak a képzési terület aktualitásairól, a tudományterület kihívásairól, a munkaerőpiac által a szakterülettől elvárt igényeiről. A találkozón résztvevő piaci szereplők aktívan közreműködtek abban, hogy a hallgatók kérdéseire adott válaszaikkal irányt mutatva bevezessék őket a magyar egészségügyi informatika mindennapjaiba, reményeink szerint számos hosszú távú kapcsolat született a nap folyamán.

Az elhangzott előadások alapvetően három téma köré csoportosultak: a hallgatóság, az oktatók és a pályakezdők nézőpontjából is megismerhette az egészségügyi informatika életpálya szépségeit és nehézségeit, majd a szakterület neves képviselői felvázolták azt a negyedévszázados jövőképet, amelyet az elektronikus egészségügy célként tűzhet ki maga elé. A találkozó zárásaként azok a fejlesztési területek kerültek terítékre, amelyek már ma is aktívan befolyásolják az egészségügyi ellátás minőségét.

A találkozó folyamán került sor a rendezvény kísérőprogramjaként meghirdetett FIESZTA 2014 pályázat díjátadására is. A pályázaton résztvevő hallgatók egy megadott téma kidolgozásával nevezhettek a megmérettetésre, amelyen végül a legjobb három pályaművet író hallgató - támogatóink által felajánlott - értékes tárgynyereményt vehetett át jutalmul.

A rendezvényt jellemző érdeklődésre alapozva vitathatatlan, hogy a fiatalok megérkeztek az egészségügyi informatikába és hangjukat is hallatni kívánják.

(forrás: IME XIII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM)

Támogatók